SKI Zeneiskola
Bemutatkozás
Siklóson a zeneoktatás az 1959-ben alapított ének-zene tagozatos iskolán belül folyt, majd a hangszeres tanulók számának növekedése következtében a Mohácsi Állami Zeneiskola kihelyezett tagozataként működött tovább. 1971-től lett teljesen önálló intézmény Horváth László munkásságának köszönhetően.
2004. július 1-jén az önkormányzat összevonta az egyik általános iskolával és a volt kollégium épületébe költöztünk. 2007-ben további integrációra került sor, az egyik Óvodát és a Bölcsődét kapcsolták hozzánk. 2008-ban pedig az összes önkormányzati fenntartású oktatási intézményből alakult a Siklósi Közoktatási Intézmény. A Zeneiskola, mint tagintézmény működik tovább. A teljes nevünk: Siklósi Gimnázium, Szakiskola, Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
Hangszerállományunk folyamatos fejlődése, /sok sikeres pályázat/ valamint a zenetanulás fontosságának felismerése lehetővé tette, hogy négy szomszédos községben és városban tudtunk tagozatot indítani.
Az érdeklődés a környékünkön folyamatosan növekvő kínálat ellenére sem csökkent iskolánk iránt , hiszen növendéklétszámunk folyamatosan emelkedik. Jelenleg 283 tanulónk van. Ezért szerencsére nincs gondunk az évfolyamok működtetésével, sőt ugyan abból az évfolyamból több osztályunk is van. Intézményünkben 12 évig, rövid tanszakon 10 évig tanulnak a gyerekek: 2 év előképző, 6, illetve 4 alapfok és 4 év továbbképzőő évfolyamon. Az átlagos képességő növendékek "A" tagozaton, a kiemelten tehetségesek, továbbá a pályára készülők "B" tagozaton /emelt óraszámban részesülnek/ fejleszthetik tudásukat.
A hangszeres oktatás egyéni foglalkozás keretében történik, vele párhuzamosan szolfézst, /mely csoportos/ tanulnak, mint kötelező tárgyat. Magasabb évfolyamon egyéb kötelezően választható /kamara, zenekar, stb./ órákon vehetnek részt.
A tanított hangszerek palettája szinte teljes egészében felöleli a klasszikus zenében használatos instrumentumok családját. Jelenleg 17 féle hangszert oktatunk. Két zeneóvodai csoportunk is van. Így 6 évestől 22 éves korig tanulnak iskolánkban, amely végén záró vizsgát tesznek növendékeink.
A zeneiskola szervesen illeszkedik Siklós kulturális életébe. Megteremti és ápolja a térség zenei hagyományait. Tanulóink, együtteseink állandó, aktív szereplői a megye, a város és környékének kulturális vérkeringésének. Növendékeink sikeresen szerepelnek megyei szakmai találkozókon, regionális, országos és nemzetközi versenyeken. Tanévenként 85-90 szereplésünk szokott lenni, ezek a kiállítások megnyitóitól a múzeumok, templomok éjszakáján át az Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválokig bezárólag.
2007-ben elnyertük a Kiválóra minősített iskola címet.

(Forrás: www.siklosiami.atw.hu/)
Elérhetőségek
Székhely: 7800 Siklós, Iskola u. 25.
Telefon: 72/495-001
Telefon, Fax: 72/496-200
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.siklosiami.atw.hu